6.fejezet - Csak te meg én Cicabogyó!

"Abban a pillanatban úgy éreztem hogy ő nem is olyan rossz...

De... Mindenki tud tévedni..."

Sötét volt és csend. Csak a Dennishez intézett hangos szavaimat lehetett hallani, majd a másik percben pedig a sikításomat. Hirtelen szúró fájdalom kapott el a vállamban, és a földre rogytam. Sírtam meg állás nélkül és a megsebzett testrészemet fogtam. Elvettem onnan a kezem hogy megnézzem mennyire vérzek, de a kezem tiszta volt. Remegtem az ijedségtől és a meglepettségtől. Lassan vezettem rá a tekintetem Dennisre aki már mellettem állt és segített felkelni a földről.

- Mi történt velem? - kérdeztem remegő hangon. A sebnek  nyoma sem volt. 

- Azt hitted tényleg rád lőttem volna? Tudtam hogy gyorsan be fog gyógyulni. - fogta a derekamat és ki vezetett a sikátorból. - Haza viszlek. 

Ez volt az utolsó szó amit tőle hallottam. A szombat este óta nem láttam Dennis Coopert. Már szerda van és nem volt semmi változás. Nem jött suliba. Sok mindent akartam tőle kérdezni. Száz százalékosan hittem neki mióta a sebem egyikről a másikra begyógyult. Felmerült bennem  az a tudat hogy félnem kéne tőle hiszen meglőtt, de annyi mindent nem tudok hogy szükségem van rá.

- Figyelem diákok! - állt meg az osztályfőnök előttünk hatalmas mosollyal az arcán. - Remélem mindenki felkészült a mai osztálykirándulásra! - kérdezte tőlünk. Ma megyünk egy 2 napos osztálykirándulásra és sátorozni fogunk. 

- Most mindenki fáradjon ki a buszhoz, de rendezetten! - ahogy kiléptünk megpillantottam a buszt. Nagy volt és szürke. Semmi különleges. Mi Bellával hátra ültünk.

- Hé Naomi itt van Dennis. - suttogta oda nekem.

- Hol? - kezdtem el kémlelni a busz elejét, de nem láttam.

- Leghátul. - bökött hátra a fejével, én meg óvatosan hátrapillantottam. Sammel beszélgetett, nevettek valamin. - Belezúgtál vagy mi van? - nézett rám furcsán mire hevesen rázni kezdtem a fejem.

- Dehogy! Csak furcsa hogy eddig nem jött suliba.

- Ja, állítólag a családjával elmentek valahova és ki lett kérve.

Egész úton néha-néha hátrapillantottam, de mintha észre se vett volna. Furcsa volt.

- Gyerekek! Figyeljetek légyszíves! A szemeteket szedjétek össze magatok után, és rendezetten szálljatok le a buszról. Mikor mindenki leszállt oda adjuk a csomagotokat és a sátrat. - természetesen mindenki lökdöste a másikat leszálláskor és ez nem volt másképp mikor a sátrakat osztották ki. Bellával egy kék sátrat kaptunk és hát az összeállítása elég komplikált volt.

- Naomi... izé... Szerintem ez így nem lesz jó. - jelentette ki mikor összedőlt a sátrunk.

- Na, nem mondod? - csaptam a combomra és már ott tartottam hogy elégetem a sátrat.

- Segíthetek? - jött oda hozzánk Sam.

- Nem kell!

- Persze! - válaszoltunk egyszerre Bellel aki egy szúrós pillantást küldött. Samnek nem kellett 5 perc de a sátor már állt. Nem rossz... Barátnőmmel nevetve dőltünk be a "házunkba". 

- Olyan szexi volt ahogy fel állította ezt a vackot. - kezdett el áradozni. Én csak egy szemforgatással válaszoltam neki. - Szerinted utána menjek megkérdezni hogy van-e kedve velem randizni? - nézett rám izgatottan.

- Ezt nem neki kéne megkérdezni?

- De... De hát olyan szexi! - sóhajtott egy nagyot. - A mai nap folyamán beszélni fogok vele.

Ezek után mentünk ebédelni. A tanárok bográcsoztak és finom mexikói csilis babot készítettek nekünk. Utána elmentünk az erdőbe körülnézni, gyönyörű volt a táj. Bellának meg randija lesz péntek este Sammel. Dennis egyszer se nézett rám. Olyan volt mintha kerülne. Nagyon hamar besötétedett, így mindenki vissza vonult a sátrába. 

- Naomi? - suttogott mellőlem Bella.

- Igen?

- Játszunk felelsz vagy merszet? - fordult felém, majd felkapcsolta az elem lámpát.

- Nem! Az egy hülye játék! - fordultam háttal neki mire rám feküdt.

- Naaa, a kedvemért! - lelöktem magamról majd vele szembe fordultam.

- Na kezdem! Felelsz vagy mersz? 

- Felelek. - hát persze hogy felel.

- Hány barátod volt eddig? - ez volt az első ami eszembe jutott.

- Három. Na, én jövök.

- Merek. - legyen valami izgalom is benne.

- Menj ki az erdőbe oda ahol voltunk a forrásnál és hozz onnan egy virágot.  - nézett rám gonosz vigyorral. - De mondjuk úgy se mered, ezért kitalálok mást.

- Még hogy nem merem! - kezdtem el kinyitni a sátrat majd kiléptem belőle. - Pár perc és jövök.

- El ne raboljon egy vámpír! - kezdett el nevetni, de én megtorpantam. Lehet hogy van itt vámpír? Lassan, de magabiztosan indultam el az erdő fele csak hogy lássa Bella hogy nem félek. Ahogy egyre beljebb értem egyre sötétebb volt. Ez emlékeztetett Houstonban az első estémre. Ráléptem egy faágra, így nem kicsit ijedtem meg, de már láttam ahogy a hold visszatükröződik a forrásról. Már kezdtem megörülni mikor megpillantottam a lila virágokat, de ekkor hirtelen valaki elkapta a csuklóm és egy fának taszított.

- Úgy látszik folyton vigyáznom kell rád. - alig láttam valamit, de a hangja... A hangját sosem felejtem el.

- Sosem kértem hogy vigyázz rám. - összeszűkítettem a szemem hátha jobban látok de nem.

- Vigyázz a hanglejtéseddel mert itt vagyunk az erdőben. Csak te meg én Cicabogyó! - a hangját már a fülem mellől hallottam.

- Sok kérdésem van. - próbáltam beszélni vele a furcsa dolgokról, de nem sikerült.

- Előtte kell tőled valami.

- Még is mi? - kérdeztem értetlenül.

- Ez. - majd a másik pillanatban az ajkait az ajkaimon éreztem.