"A karjaiban biztonságban érzem magam!"
~ Naomi McCall
- Rendben vagytok? - hallottam meg egy ismerős hangot Dennis mögül. Gyengéden távolabb tolt magától, de nem engedett el.
- Igen, pont időben! Köszi haver! - háta mögé pillantottam és Sam tárult elém kezében egy pisztollyal. Magam mögé vezettem a tekintetem és egy kisebb sikítás hagyta el a számat. Fejemet Dennis mellkasába fúrtam és megszorítottam a pólóját. Az az ember aki nem rég még fegyvert fogott a halántékomhoz most a földön fekszik holtan a társaival együtt.
- Most el kell húznunk innen! - szólalt meg sürgetően Sam, majd éreztem ahogy Cooper eltol magától és a kezemhez vezeti sajátját és megfogja. Nem szóltam semmit mikor elkezdett gyengéden húzni maga után, még mindig le voltam sokkolódva. Beültünk a kocsijába, majd elindultunk. Hirtelen eszméltem fel.
- Hova viszel? - kaptam rá a fejem.
- Haza. - kezdtem megnyugodni mikor meghallottam ezt a szót "haza". Becsuktam a szememet, de rögtön ki is nyitottam. Magam előtt láttam a holttesteket és ettől kirázott a hideg. A karom fájt ott ahol az az ember megragadott, de legjobban az az érzés fájt ahogy az én közelemben halt meg valaki.
Mikor éreztem, hogy a kocsi megállt azonnal kipattantam az autóból és indultam volna be a házba, de megtorpantam. Dennisre és Samre vetettem a tekintetem.
- Azt mondtad haza viszel! - néztem rá értetlenül.
- Igen! Haza... Hozzám! - indult el felém, de én hátráltam.
- Vigyél haza most! - kiabáltam rá. - Nem érted? Vigyél haza azonnal! Nem is... Haza sétálok! - indultam meg a sötét úton, mire hátulról elkapott és a hátára dobott. - Tegyél le! Elegem van belőled!
- Értsd meg, hogy nem vagy otthon biztonságban! - lépett be az ajtón, majd lerakott a kanapéra.
- Miért itt biztonságban vagyok? Veled? - néztem rá és ebben a pillanatban belépett Sam is az ajtón.
- Velünk! - javított ki.
- Miért kéne bíznom bennetek? Gyilkosok vagytok! - fogtam meg a fejem és a térdemre hajoltam. Eszméletlenül elkezdett fájni.
- Most mentettünk meg! - mondott egy nyomós érvet Sam. Dennis meg sem szólalt, csak állt és nézett.
- Most ne vitatkozz légyszíves, csak gyere és feküdj le aludni, sok volt neked ez a mai nap! Holnap haza viszlek! - felemeltem a fejem és rávezettem a tekintetem. Előttem térdelt és lágyan figyelte a reakciómat. Lassan bólintottam egyet majd fel álltam és elindultam a lépcső felé. Már tudtam, hogy melyik szobába kell menni ezért kinyitottam az ajtót és egyből az ágyba vetettem magam. Nem érdekelt az, hogy tiszta kosz vagyok betakaróztam és a szemeim egyből lecsukódtak. Hallottam ahogy Dennis meg áll mellettem, de nem sétál ki, csak ott áll. Mikor már kezdett elnyomni az álom rögtön fel is pattantam a fekvő helyzetből. Ismét csak a holttesteket láttam, ahogy véresen fekszenek a földön.
- Dennis... - szólaltam meg halkan szinte suttogva. - Légyszíves... aludnál velem...? - nem tudom mi késztetett arra, hogy ezt kérjem tőle, mégis megtettem. Nem válaszolt csak bebújt mellém és automatikusan átkarolt és a mellkasára húzott. Szemeim kitágultak és a szívem heves dobogásba kezdett. Megpróbáltam arrébb húzódni, de erősen megragadt a testem és nem engedett mozdulni. Nem akartam többet próbálkozni, mert jól esett, ahogy átölelt. Biztonságban éreztem magam a karjaiban és ott is nyomott el az álom.
- Szerelmem! Ébredj fel! - hallom meg Dennis érdes hangját. - Éhes vagyok! - elmosolyodtam mikor éreztem, hogy fejét a nyakamba fúrta.
- Pillanat! - öleltem át és kinyitottam a szemem. Ő is rám vezette a tekintetét, majd elkezdett kuncogni.
- Imádlak! - adott egy lágy csókot ajkaimra amit viszonoztam. Heves csók csatába kezdtünk, majd rám feküdt. - Lehet, hogy inkább megeszlek téged! - elkezdte a nyakam puszilgatni és még jobban kuncogott. Fölém hajolt, mélyen a szemebe nézett. - Szeretlek!
Lassan, mégis magabiztosan nyitottam ki a szemem. Magam mellé néztem, de már egyedül feküdtem az ágyon. Dennis azt mondta, hogy amit álmodok az meg fog történni. Akkor a jövőben...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése